3. A fejrész (header)

Syrius Kutyaiskola Pécs WordPress-alapú honlap - fejrész (header)

A képen látható, piros vonallal határolt terület egésze a fejrész (mondhatnánk akár fejlécnek is, hiszen olyan ez, mint egy céges papír fejléce). Gyakorlatilag a látogató számára elérhető részek böngészésekor minden elem tetején ott „díszeleg”, hogy a látogató véletlenül se felejtse el, hogy melyik honlapon is jár.

Ennek az elvnek megfelelően elhelyezzük a céglogót, cég jelmondatot (bal oldali, zölddel jelölt rész), hirdetéseket, vagy éppen küldetésünket is itt célszerű ismertetni (jobb oldali, zöld színnel jelölt rész). Nagyon jellemző, hogy itt látványos, szabványos méretű hirdetéseket helyeznek el, abból a megfontolásból, hogy a honlap látogatók ezt a felületet látják a legtöbbször. Ha elégszer akarják megtekinteni a honlapunkat, akkor elégszer mutathatjuk meg a hirdetéseket, és ezeknek a hirdetéseknek az elhelyezéséért annál többet fizetnek, minél többen látják.

A sárga színnel körülkerített területet menü sávnak, vagy navigációs sávnak nevezzük. Ebben a sávban valamilyen módon, valamilyen rendszer és/vagy elképzelés szerint felsoroljuk, hogy a honlap látogatóit melyik területekre szeretnénk kiemelten irányítani. A látogató jön, ránéz a menüpontokra, azt mondja, hogy a „Kutyaiskola” érdekel, rákattint, és ott találja magát, ahova a kutyaiskoláról szóló tartalmat előre összegyűjtöttük neki. [Ugye, látszik is, hogy milyen nagy a jelentősége a logikus felépítésű menü sávnak? Mit keresnénk mi, mit szeretnénk, ha azonnal az orrunk előtt lenne, ha mi látogatnánk a honlapra? Ha ez utóbbi kérdésre jól felelünk, akkor már készen is van a menüsáv szerkezete.]

A menüsáv szerkezet jellemzően a többnyire statikus tartalmakkal bíró wp-oldalakra mutató hivatkozásokból (linkek) áll, de – természetesen – más linkek is helyet kaphatnak itt (pl. bejegyzés kategóriák, külső oldalak, stb.), ahogyan arról később még említés történik.

 A képen türkizzöld színnel jelölt terület szintén a fejrészhez tartozik. Lehetne itt éppen második menüsor, vagy reklámsor, akármi is, itt egy látványelemet láthatunk. A wplook azt a megoldást választotta, hogy ide képeket lehet elhelyezni, és minden menüpontra kattintással egy, a korábban feltöltött képhalmaz egyik képe jelenik meg. Mondhatjuk úg is, hogy ez a fejrész befejező, lábrésze.