Közép-európai idő szerint ma jelent meg a WordPress 2.6 harmadik béta verziója.

Ahogyan az várható is volt, nem tartalmaz újításokat, csak a 2.6-ban bejelentett új, és a már meglévő funkciók javításait.

Önmagában a béta verzió miatt, nem ragadtam volna virtuális tollat. A valódi oka ennek a bejegyzésnek az, hogy számomra úgy tűnik a fejlesztők nagyon is komolyan veszik az új verziót, és az előre datált határidőnél hamarabb, már a jövőhéten megjelenik, a WordPress 2.6 végleges változata,.Legalábbis Ryan már beharangozta a megjelenés.

Ez, még annyit jelent, hogy a nyelvesítés szempontjából is össze kell kapnunk magunkat. Bár, ez most, hogy egy új taggal bővült a fordító csapat, valószínűleg kevesebb verejtékkel jár majd.
De ez egy másik történet 🙂

Frissítés
Időközben elérhetővé vált a WordPress MU következő verzióját is, ami nem 1.6 lesz, hanem igazodva kistestvéréhez szintén 2.6-os verzió számot fog viselni az előkéjén, elkerülendő az eddig fennálló verzió különbségből származó félreértéseket.

Szóval van most WordPress 2.6 beta 3, és WordPress MU beta 1 érdekes hónapok vannak előttünk 🙂