Az Adobe Photoshop 1988-as megjelenése óta, gyakorlatilag uralja digitális képszerkesztés piacát. Talán a valós alternatíva hiányából adódik, hogy PhotoShop CC-ért évi 151,49 €-t kell fizetnünk és ha lemondjuk az előfizetést, akkor szoftver nélkül maradunk.

Itt jön be a képbe a Serif által kifejlesztett Affinity Photo. A fotószerkesztő program nemrég megjelent Windowsra (egy évvel a Mac verzió után), csak 50 dollárba kerül, vagyis sokkal olcsóbb, mint egyetlen évnyi photoshopolás, és még a frissítések is ingyen érkeznek.

A Serif nevű fejlesztőcég programozói négy éven át dolgoztak azon, hogy a legalapvetőbb, profik által is használt képmanipulációs eszközök megfizethető áron elérhetők legyenek, előfizetés nélkül. Az Affinity Photo szűrői, a rétegek kezelése, sőt még bizonyos billentyűkombinációk is nagyon hasonlók ahhoz, amiket a Photoshopban megszokhattunk.

Van benne többek közt

  • raw képfeldolgozás,
  • rétegeffektek,
  • állítható szűrők,
  • kifinomult kijelölő és retusáló eszközök,
  • ICC színmenedzsment, CMYK támogatás,
  • lencsekorrekció, HDR, fókuszeltolás (focus stacking)
  • és 64 bites pluginek.

A kezelőfelület letisztult, átlátható, a Photoshop ismeretével pár nap alatt bele lehet jönni a használatába, de újoncként is egyszerű a helyzet, ha egyébként ismerjük a modern képmanipulálás alapfogalmait és módszereit. Egyedül az Affinity inferfészének egyik egyedi megoldása, a perszónák (personas) néven bevezetett munkaterületek tűnnek fölöslegesnek, ezt ugyanis meg lehetne oldani eszköztárak ki- és bekapcsolásával is.

Az alapértelmezett munkaterületen végezhetjük el a leggyakrabban használt képmódosításokat, például a retusálást, a rétegek és képhatások alkalmazását. Nagyon örültünk annak, hogy a rétegekre és a kijelölt képterületekre nem destruktív filtereket is tudunk alkalmazni, és ezeket később kikapcsolhatjuk, finomhangolhatjuk.

A Liquify területen lehet torzítani a képet, Develop perszónában a nyers (raw) képinformációkat kezelhetjük, például a színprofilt és a lencsekorrekciót. Az utóbbi kissé hiányos, nem minden lencséhez találunk profilt. A Tone mapping kezeli HDR képeket és a tónusokat, az Export perszóna alatt pedig a képek mentését, exportálását intézhetjük el.

Egyedül azt nem tudjuk, hogy  a Serif meddig szállítja teljesen ingyen a bővítéseket. A nemrég bemutatott 1.5-ös verzióhoz kiadtak egy ingyenes makrócsomagot, és az alapszoftverben is több hasznos dolog megjelent.

Az egyik legmenőbb újítás a 360 fokos fényképek szerkesztése. Ezeket az egyre népszerűbb gömbpanorámákat ugyanis nemcsak kilapítva, hanem körbeforgatható módon is megjeleníthetjük.

A 360 fokos képekről ugyanúgy ki tudunk retusálni tárgyakat, mint a hagyományos kétdimenziós fotókról, és úgy tudunk beilleszteni képeket, szövegeket vagy grafikákat, hogy azok minden nézetben pontosan illeszkedjenek a kép 360 fokos perspektívájához.

Az 1.5-ös a verzióban az Adobe által használt .PSD formátumú fájlok írását és olvasását is továbbfejlesztették, szóval aki eddig Photoshopban dolgozott, könnyen folytatni tudja a munkát. Az Affinity Photo az Adobe Photoshop pluginjeit is támogatja egy mértékig. A Google által ingyen kiadott NIK pluginek például működnek az Affinity alatt, de a telepítés egy kicsit körülményes, és oda kell figyelni a NIK használata során, hogy ezek destruktív szűrők, tehát az általuk végrehajtott változtatások maradandók.

A Serif csapata több száz angol nyelvű bemutató videót készített az Affinity Photo használatáról, a kezdő szinttől a haladóig, és ezekre érdemes egy kis időt szánni. A grafikus kezelőfelületen van pár eltérés a Photoshophoz képest, és ha ezeket nem ismerjük, akkor időnként bosszankodni fogunk, hogy miért nem tudunk megoldani bizonyos feladatokat. Elég szokatlan például, hogy az „Esc” gomb megnyomása nem a „mégsem” parancsot aktiválja, hanem a módosítások elfogadásával zárja be a szűrők és effektek paraméterező ablakát. Hogy ne történjen változás, ebben az ablakban a „delete” gombra kell nyomni.

Az Affinity Photo bőven megéri azt az 50 dollárt, amit elkérnek érte. Sokkal könnyebben használható, mint az ingyenes és nyílt forráskódú Gimp, vagy az Adobe által lebutított Photoshop Elements, és a profik által is használt formátumok, pluginek támogatásával megmenthet minket, ha nincs lehetőségünk Photoshopot használni. Éppen ez lehet az egyik érv a megvásárlása mellett, hogy akkor is legyen egy jó képszerkesztő programunk, ha nincs Photoshopunk, például mert nem tudunk vagy nem akarunk előfizetni rá.

via Tóth Balázs index.hu

https://affinity.serif.com/en-gb/photo/

Update:

A post megjelenése után kaptunk egy licence kulcsot a Serif-től, így volt alkalmam kipróbálni a szoftvert. Maximálisan meg vagyok elégedve, sőt felül is múlta az elvárásaimat. Különösen tetszik, hogy a közösség visszajelzései alapján fejlesztik a programot. Csak így tovább!