A Divi az egyik legnépszerűbb vizuális szerkesztő, több mint 500.000 felhasználó használja világszerte. Ez nem véletlen, hiszen hozzáértés nélkül is építhetsz profi weboldalakat a használatával.

Anno, amikor elindult az elegantthemes.com és publikálták az első grafikákat, már akkor felfigyeltem rájuk, egészen szép munkáik voltak. Aztán befizettem 1 évre és kiderült, hogy az a kód, amit a szép grafika mögött van, már nem annyira tetszetős, hiszen WordPress szabványokat még csak hírből se ismerték. Milyen jó, hogy anno így tettem, kaptam cserébe egy NAGYAPA státuszt és külön ajánlatokat kapok azóta is. Aranyosak, hogy figyelnek erre.

Aztán megtanulták a leckét és jöttek a jobbnál jobb fejlesztések, amik már követték a WordPress szabványokat, gyanítom lett pénz rendes fejlesztőkre, bocs. 🙂

Az áttörést 2013 hozta, amikor megjelent DIVI 1.0, amit azóta is rendszeresen frissítenek és százezrek használják nap mint nap. Magyarországon is igen elterjedt lett, gyakori téma a különböző fórumokban, sőt már külön kurzusokat is kínálnak itthon a témában.

Érdekesség: a wphu.org is DIVI szerkesztőt használ. Tudom, a fejlesztő társaim megköveznek ezért, de én szeretem a vizuális editorokat, minek mindenre kódot írni, amikor egérrel is behúzhatod, amit akarsz?! 🙂 Sőt, amióta kompatibilis a Gutenberggel, szerintem csak jobb lett.

Ki szeretnéd próbálni? Van egy szuper demo oldal: https://www.elegantthemesdemo.com/?et_fb=1

Pár napja indult el egy prémium magyar támogatás DIVI-hez (nem hivatalos), illetve a kapcsolódó bővítményekhez.

Mitől prémium? Szakértőktől kaphatsz támogatást, segítséget, ha elakadt, vagy bármilyen kérdésed lenne.

Ajánlom mindenki figyelmébe, akit érdekel a téma és DIVI-t használ:
PRÉMIUM MAGYAR DIVI TÁMOGATÁS

Bónusz! Minden vásárlás untán 10%-ot kap az alapítványunk! Köszönjük!

Amiből például ezt is finanszírozzuk: