Mint arról már nyilván mindenki értesült, a WordPress 2.4 lépés kimarad, helyette rögvest a 2.5 verziószám következik. Sok mindent lehetett már hallani a fejlesztésekről, ami azonban talán leginkább foglalkoztatja a WP-tábort, az a réges régen beígért adminisztrációs felület frissítés. Most mindenkinek alkalma nyílik egy kis „tesztvezetésre”, aki ellátogat Chris Johnston demo installációjára, és bepötyögi felhasználónév gyanánt a szokásos admin szócskát, valamint jelszóként a meglepően úttörő demo kifejezést. Próba után pedig természetesen várjuk a véleményeket!

Néhány dolgot nem árt észben tartani: a demo természetesen a jelenleg elérhető 2.5 tesztverzió, vagyis nem a véglegesített WP verzió – találkozhatunk furcsaságokkal is. A teljes verzió várhatóan márciusban jelenik meg (egy nem olyan régi interjúban Matt arról beszélt, hogy hamarabb meg fog jelenni az eddig beharangozott tizedikénél – majd meglátjuk).