Nos, a karácsonyi megjelenés óta egy fajta uborkaszezon jellemzi a WordPress világát. Nem is csoda, hiszen a legtöbb helyen még csak szokják az új 2.7-et. Pedig már úton az első javító csomag is felénk.

Az elmúlt három hétből összeszedtem némi érdekességet, már ami a mi kedvenc blog platformunkkat érinti:

  • Elérhetővé vált a Subscribe to  Comments bővítmény a WordPress.com használói számára
  • a bbPress 1.0 egyre erősebben halad a béta állapot felé, így az a remény is felcsillan, hogy nem sokára a kezünkben lesz egy olyan komplex megoldás, ami nem hackelt, nem bridgelt, nem pluginozott, de mégis egy adatbázissal képes kiszolgálni egy blogot és egy fórumot is. (A buddyPressről nem is szólva 😉 )
  • A héten együttműködést jelentett be a WordPress fejlesztő csapat a phpBB3 fejlesztő csapatával, egy brdige építésére a két alkalmazás között
  • Mark E. bejelentette a Maximum Security nevű plugint, ami a WordPress blogok biztonságilag kényes pontjait lesz hivatott feltárni, javítani és a kritikus eseményeket naplózni. (Amikor legutóbb néztem, még csak regisztrálni lehetett az oldalra, letölteni nem)
  • Elméletileg január végéig lett volna lehetőség kitölteni azt a PollDaddy-s kérdőívet, ami a WordPress 2.8 funkcióinak a priorizálásáról szól, de még mindig elérhető, szóval szavazzatok 🙂
  • És hogy egy frissnek mondható hírrel zárjak, megjelent az első hivatalos Google Blogger export tool gyűjtemény

Itthon a legnagyobb hír jelenleg az, hogy a fordító csapat lábat lógat, zabhegyez, vagy éppen rosé fröccsöt iszik. De készül szép csendben a bbPress fordítása, és ha ez megvan, akkor teljesen magyarul is elérhető lesz végre a wordpress.com.

Ezen kívül most dolgozom egy SEO barát link directory pluginen. A dolog már működik, csak sajnos jelenleg nem elég flexibilis, így ebben a formájában nem publikus még, de ha eljön az idő, a nagyérdemű elé fogom tárni egy működő oldal keretében.

Másrészt, a héten a kedves kis zászlós hajóm az ACE (Advanced Category Excluder) nevű csodás pluginem túlhaladta a 41.000 letöltést, ennek előszeleként, a nem régóta üzemelő, és folyamatosan frissülő WordPress plugin authors 1000-es listáján a 73. helyen landoltam. Ez a lista egyébként itt található.

Hogy ne csak haza beszéljek, még egy magyar ismerős nevét láttam a listán, ő pedig Shamalt, a KommentValasz nevű bővítményével.