Site icon WordPress Magyarország

Újdonságok a 2.1-ben

Mivel mára várható a WordPress 2.1 kiadás, talán érdemes egy kicsit áttekinteni, mire is számíthatunk az új verzióban. Sokan kérdezték már eddig is, hogy minek frissítsenek, valószínűleg – mint az mérföldkőnek számító verziók esetén általában előfordul – rengeteg plugin és sablon nem fog rendesen működni, „ki tudja, mit művel” az adatbázissal, stb. Nos, Aaron Brazzel 10 új dolgot foglalt össze, amely nagyjából jellemzi az új WP-t.

Először is le kell szögezni, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, a 2.1 verzió egy meglehetősen alaposan tesztelt WordPress. Ugyanis élő egyenes adásban tesztelték az egészet a WordPress.com blogjain, tehát elég kicsi az esélye annak, hogy néhány hét elteltével már a 2.1.x-ik verzió magyarításával fogunk benneteket bombázni. De nézzük az abszolút tízes listát:

  1. Automatikus mentés – ez egy igen hasznos kis ajax újítás, hiszen a bejegyzések vagy oldalak írása közben a rendszer automatikusan mentegeti irományunkat, vagyis ha beüt valami krach, akkor sem kell előről kezdenünk semmit, ott folytathatjuk majd a munkát, ahol abbahagytuk. Ráadásul – az ajaxnak köszönhetően – nem az egész oldal fog frissülgetni (ami azért idegörlő is lenne), hanem szépen, alig észrevehetően, a gombok elhalványulásával és a frissítés jelzésével tudjuk nyomon követni, mely időpontban került legutóbb mentésre az aktuális szöveg.
  2. Jobb képfeltöltés – tulajdonképpen a „vissza az alapokhoz” jellemzi a változást, hiszen néha tényleg nehézkes volt a képkezelés menüje – most viszont a feltöltött képeket utólag lehet szerkesztgetni.
  3. A $tableposts, $tablecomments és társaik kiiktatása – Na ez bizony sokakat érint, mert elég sok plugin még mindig használja ezeket. Helyettük ezentúl a $wpdb-t kell használni mindenütt. Például, ami eddig $tableposts volt, azt ezentúl $wpdb->posts-ként kell használni; a $tablecomments pedig $wpdb->comments lesz. A régi módozatot alkalmazó pluginek a 2.1 telepítésével SQL hibákat fognak generálni, amely jobb esetben csak megjelenik a blogon, rosszabb esetben azonban kicsit át is rendezheti azt…
  4. Plugin kompatibilitás – hát igen, ez sajnos probléma, merthogy az előző pont ismeretében sajnos lesznek gondok. A WordPress.com-on viszont már elég sok plugin tesztje sikeresen lezajlott, így állítólag elég hamar lehet plugineket frissíteni, és talán nem is lesz ez akkora gond, mint aminek elsőre tűnik.
  5. Natív WordPress migráció – ezt eddig pluginnel lehetett elérni, mostantól azonban beépítve kínálják. Tehát szépen, gond nélkül lehet költöztetgetni – ezt is rendesen tesztelgették a wp.com-on.
  6. MySQL verzió – Bár a legtöbb szolgáltató már frissített a 4.0+ MySQL verzióra, még mindig akadnak, akik a 3.23-as verzióhoz ragaszkodnak. A WordPress 2.1 viszont már nem támogatja ezt a régebbi MySQL verziót. Érdemes letesztelni, melyik verzió tárolja az adatainkat, mielőtt beleszaladunk valami kellemetlenségbe. Így lehet egyszerűen megtenni: tölts fel a gyökérkönyvtárba egy testdb.php elnevezésű fájlt, amibe a következőket írd:
  7. Új vizuális szövegszerkesztő – sokan kifejezetten utálják/utálták a WordPress Tiny MCE szövegszerkesztőjét, és egyszerűen kikapcsolták – mások viszont nem kívántak a HTML és egyebek szépségeivel ismerkedni, ezért izzadtak vele folyamatosan. Ennek vége, ugyanis sikerült kezelhetővé varázsolni a szerkesztőfelületet, és fülekre kattintva már nem felugró ablakban kell hülyéskedni, hanem rögtön a kódnál találjuk magunkat. (Engem egyébként ez a fejlesztés sem győzött meg – a wordpress.com-on kipróbáltam, és inkább maradtam a kód résznél, de ez egyéni szoc. probléma… szerk.)
  8. Linkek és kategóriák összevonása – Ez is inkább a backend adatbázisos témába tartozik, de azért van jelentős változás. Az eddigi verziókban a linkeket és a kategóriákat két külön tartományként kezelték: a linkek a „blogroll” részhez tartoztak, míg a kategóriák a bejegyzések csoportosításához kellettek. A WordPress 2.1-ben a fejlesztés abba az irányba mozdult el, hogy ezek a dolgok tulajdonképpen összetartoznak. Erről persze lehet vitatkozni, a lényeg azonban az, hogy mostantól a kategóriák közé a blogroll is beépül, és alapból az összes link a blogroll kategóriába megy.
  9. Biztonsági beállítások – na ez az, amire valószínűleg a legkevesebben fognak harapni. Arról van szó ugyanis, hogy ezentúl lehetőség lesz arra, hogy eldöntsük: akarjuk-é, hogy a csúf és gonosz keresők ránk akadjanak az nagy weben, vagy sem? Ha valaki nem szeretné, hogy mindenféle keresések során ráakadjanak a blogjára, annak most lehetősége lesz „védeni magát”. (De ki akarja? – szerk.)
  10. „Nonce” – ami egyébként nem is új, hiszen a 2.0.3 óta beépült már. A „nonce” a „number once”, vagyis az „egy számot csak egyszer” elnevezése, és tulajdonképpen egy biztonsági beállítás, ami viszont nem csupán a WordPress-re, de a pluginokra is érvényes! Röviden a következőről van szó: a „nonce” egy speciális „jelszó”, amit a megjegyzések moderálásánál kiküldött emailbe illeszt a rendszer. Ez védi meg a blogodat saját magadtól… 🙂 Minden esetben egy emberhez egy lehetőség csapódik, amit a „nonce” jelez, így nem lehet össze-vissza kavarni az adminisztrációs felületen (ez főleg több felhasználó esetén jelent biztonságot). Továbbá ez fogja átvenni a “Biztos, hogy … ?” párbeszédablakokat.

Hát, nagy vonalakban ennyi. A többi a kódokban van. És remélhetőleg hamarosan ki is derül, mi minden.

Exit mobile version