Admin felület – Megszakadt a kapcsolat

Címkézve: ,

Ennek a témakörnek tartalma 6 hozzászólás, 3 résztvevő. Utolsó frissítés: seonyar2008 seonyar2008 2 hónapja, 1 hét telt el.

7 bejegyzés megtekintése - 1-7 / 7
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #244305
    hidden
    hidden
    Felhasználó
      • Témanyitás: 2
      • Hozzászólás: 3
      • Összesen: 5
      • Kezdő
      • ★★

      Van egy visszatérő problémám a wordpress admin felületén, ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni.

      A probléma a következő: Körülbelül két hete folyamatosan leáll az admin felület, nem tudok képeket feltölteni és bejegyzéseket sem tudok írni. Ilyenkor azt írja a wordpress, hogy “Megszakadt a kapcsolat. Az ismételt kapcsolódásig a mentés kikapcsolva. Ezt a bejegyzést – csak ebben az esetben – elmentjük a böngészőben.”

      Korábban is volt ilyen gondom, de az csak percekig tartott, de ez a mostani napi 4-5 óráig is eltart. Korábban inkább az volt a jellemző, hogy az admin felület nagyon lassú, vagyis nem az hogy fél óra míg betölt, de lassabb mint korábban. Próbáltam javítani a helyzeten, és átszerkesztettem a wpconfig.pht-t, beletettem ezt

      define( ‘WP_MAX_MEMORY_LIMIT’, ‘256M’ );

      így a lassúlás megszűnt, de ez a fentebb említett “Megszakadt a kapcsolat…” hibaüzenet továbbra is fenáll.

      Mondanom sem kell, hogy ez így elviselhetetlen állapot, mert teljes mértékben zavarja a napi munkavégzést. A tárhely amin vagyok egy 5gb-os ssd tárhely, biztos van jobb is, de szerintem nem ez a gond, mert amikor ez a hibaüzenet van az admin felületen, akkor az oldal az ugyan úgy elérhető, pingdom-on 3 másodperc alatt van, pagespeed-en 90 körül, de a sok képes oldalak is 80-85.

      Tudna valaki segíteni, hogy hogyan tudnám megszűntetni az admin felület leállását?

      #244307
      seonyar2008
      seonyar2008
      Felhasználó
        • Témanyitás: 22
        • Hozzászólás: 927
        • Összesen: 949
        • Kiemelt Tag
        • ★★★★★

        Egyik ügyfelemnél ugyanilyen lassú admin probléma volt. Az oka a max_input_vars értéke volt. Az alapértelmezett 1000. Néha ez kevés, pl. egyik-másik sablon alapból 2500-3000 értéket akar a normális működéshez. Egyébként a szerveroldali korlátozások szokták okozni.

        Megpróbálhatod, hogy kikapcsolod a bővítményeket, sablont alapértelmezettet állítasz be és játszol vele, hogy mikor jön vissza a belassulás (vannak iszonyat rosszul megírt, erőforrászabáló sablonok, bővítmények is).

        #244313
        hidden
        hidden
        Felhasználó
          • Témanyitás: 2
          • Hozzászólás: 3
          • Összesen: 5
          • Kezdő
          • ★★

          Köszönöm a válaszod. Abban tudnál segíteni, hogy a max_input_vars értéket melyik fájlban kell beállítani?

          #244319
          seonyar2008
          seonyar2008
          Felhasználó
            • Témanyitás: 22
            • Hozzászólás: 927
            • Összesen: 949
            • Kiemelt Tag
            • ★★★★★

            Ha a tárhelyadmin php értékei között nem találsz állítási lehetőséget, php.ini, feltéve, hogy a tárhelyszolgáltató támogatja a custom php.ini futtatását. Ha az sem, akkor htaccess.

            #244353
            hidden
            hidden
            Felhasználó
              • Témanyitás: 2
              • Hozzászólás: 3
              • Összesen: 5
              • Kezdő
              • ★★

              Érdekes jelenség ez. Firefoxban mint mondtam, megy az oldal, csak az admin nem, de abból is csak a bejegyzések és a médiatár ami nem megy, pluginokat lehet ki-be kapcsolgatni, meg a többi plugint is lehet állítgatni, elmenteni. Ezzel egyidőben a chrome-ban megy a bejegyzés is, a médiatár is, nem írja a bejegyzéseknél a piros szöveget (Megszakadt a kapcsolat. Az ismételt kapcsolódásig a mentés kikapcsolva. Ezt a bejegyzést – csak ebben az esetben – elmentjük a böngészőben.)

              Mivel nem értek a php.ini-hez és se a tárhely admin se a programozóm nem elérhető most, nincs valami egyéb megoldás, amit tudnék alkalmazni?

              #244391
              workmate
              workmate
              Felhasználó
                • Témanyitás: 0
                • Hozzászólás: 1
                • Összesen: 1
                • Kezdő
                • ★★

                Eltűnt a blogom ! Ezt írja ki .. mit csináljak ??

                Hiba az adatbázis-kapcsolat létrehozása során
                Ez azt jelenti, hogy a wp-config.php fájlban megadott felhasználónév és jelszó nem megfelelő, vagy nem lehet a(z) localhost adatbázis-szerverrel kapcsolatot létesíteni, mert a tárhely-szolgáltató által üzemeltetett adatbázis-szerver üzemen kívül van.

                A felhasználónév és a jelszó megfelelő?
                A kiszolgáló neve helyesen lett megadva?
                Üzemel az adatbázis-szerver?
                Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, lépjünk kapcsolatba a tárhely-szolgáltatónkkal. Segítségért bármikor felkereshetjük a WordPress Támogatói Fórum oldalát.
                <h1>Hiba az adatbázis-kapcsolat létrehozása során</h1>
                adatok :

                A new installation of WordPress 4.5.3 has been completed. The details of the installation are shown below:
                Path : /home2/homeaffi/public_html/wp
                URL : http://home-affiliate-<wbr />marketing-works.co.business/wp
                Admin URL : http://home-affiliate-<wbr />marketing-works.co.business/<wbr />wp/wp-admin/
                Admin Username : workmate
                Admin Password : ********
                Admin Email: admin@home-affiliate-<wbr />marketing-works.co.business
                MySQL Database : homeaffi_wp841
                MySQL DB User : homeaffi_wp841
                MySQL DB Host : localhost
                MySQL DB Password : ********
                Update Notification : Enabled
                Auto Upgrade : Enabled
                Automated Backups : Disabled
                Time of Installation : August 17, 2016, 9:00 pm

                If you wish to unsubscribe from such emails, go to your Control Panel -> Softaculous -> Email Settings

                #244392
                seonyar2008
                seonyar2008
                Felhasználó
                  • Témanyitás: 22
                  • Hozzászólás: 927
                  • Összesen: 949
                  • Kiemelt Tag
                  • ★★★★★

                  Ez most elérhető: home-affiliate-marketing-works.co.business/wp/wp-admin/

                  Lehet átmeneti hiba a tárhelyszolgáltatónál (adatbázis). Ha gyakran jelentkezik vagy túl hosszú ideig jelentkezik, akkor lehet, hogy haldoklik az adatbázis szerver vagy gyenge a szolgáltatás.

                7 bejegyzés megtekintése - 1-7 / 7

                Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

                Yes No